Barázdazárás, barázdazáró anyag
A barázdazárás szerepe az, hogy a szuvasodásra hajlamos fogfelszínt védőburokkal lássuk el, ezzel meggátolva a szuvasodás kialakulását és/vagy továbbterjedését. A rágófogak rágófelszíne rücskös, barázdázott. Ezekben a barázdákban az ételmaradékok megrekedhetnek, és a felszaporodó baktériumok elindítják a fog szuvasodását. A barázdazárás során a fogak rágófelszínét kenjük be híg, folyékony szerrel, amely szétfolyik a barázdákban, megkeményedik.
Gyermekeknél a rágófogakon alkalmazhatjuk, tejfogakon és maradófogakon egyaránt. A fogszuvasodásra hajlamosnak tekintett gyerekeknél érdemes az összes maradó rágófogat ilyen módon védeni. Ha a gyerekünk szájába tekintve a rágófogak felszíne sötétbarna, fekete vagy fogtól elütő színű, de még ép, akkor érdemes fontolóra venni ezt a kezelést, mivel gyors, teljesen fájdalommentes, fúrásmentes, maximálisan „fogkímélő” és olcsóbb, mint a tömés.
A barázdazárás menete: A fogat levegőfújással megszárítjuk, majd rákenünk színes folyadékot. Majd rövid idő után letöröljük, a fogat vízzel lemossuk és újra szárítjuk. Ezután tesszük a fogra a folyékony barázdazáró anyagot, mely magától befolyik a legkisebb barázdába is. Ezután – ha az anyag fényre köt – megvilágítjuk 20 másodpercig. Barázdazáró anyag magától megkeményedik, akkor 1-2 percet várunk, míg teljesen megköt. A „színes folyadék” sav, mely a fogra rövid időre rákenve a zománc felszínét kismértékben felérdesíti. Ezekbe az érdességekbe „kapaszkodik” bele a barázdazáró anyag. A kész barázdazáró anyag 2-3 évig hatásosan védi a fogat a rágófelszíni fogszuvasodástól, és folyamatosan fluort bocsát ki, mely erősíti a fogat. A felnőttek ép rágófogaira is alkalmazható ezen módszer kissé módosított változatban. A barázdazáró anyagok egyik nagy előnye a fluorleadó képességük. A baktériumok nem tudnak szaporodni bizonyos koncentrációjú fluoros környezetben – ezért a tömésen és annak a közvetlen közelében sem.
Prevenciós barázdazárás
A gyermekeknél leggyakrabban alkalmazott megelőző beavatkozás. Prevenciós barázdazárás a frissen előbújt őrlő- és kisőrlő fogak rágófelszínén lévő barázdarendszert zárjuk le résmentesen, megakadályozva, hogy oda lepedék, baktériumok kerüljenek be és ezáltal foglyukasodást, fogszuvasodást okozzanak. Ezt egy speciális szigetelőanyaggal tesszük, melyet előzetes előkészítés során felkenjük a barázdarendszerre. Ezzel megelőzzük a rizikócsoportba tartozó gyermekek fogainak az elromlását.
Fogászati megelőző kezelések: | Mennyiség | Ár (Ft) |
---|---|---|
Barázdazárás | foganként | 30.000 Ft-tól |