Previous
Next
Mosolytervezés - Smile Design
Arckezelések

Teljes kivehető fogsor (alsó protézis, felső protézis)

Teljes alsó fogsor műanyag alaplemezzel

Az alulsó fogatlan állcsontra készíthető abban az esetben, ha már beültetni nem lehet, vagy az egyén ezt nem szeretné. Az eljárás ugyanaz, mint a felsőnél, tehát itt is az elhorgonyzást műanyag alaplemezzel biztosítjuk, mely beterjed azon résekbe, melyek helyén fogják tartani a protézist. Ebbe az alaplemezbe lesznek beágyazva a műfogak, melyek a későbbiek folyamán biztosítani tudják a rágást, beszédet és az esztétikát. Nem esik be a lenti ajak, nem lesz annyira ráncos, illetve a beszéd sem lesz selypítős. A lent lévő protézis elkészítése két hetet vesz igénybe, és ez alatt az idő alatt többször is be kell fáradni a rendelőbe, hogy a megfelelő próbákat el tudjuk végezni.

Teljes felső fogsor műanyag alaplemezzel

A fog nélküli (általában az idősebb) egyének, akiknek már nincs lehetőség implantációra sem, a rágás feltételeit, vagyis a fogazatot protézis készítésével biztosítjuk. A fogak nem ragaszthatóak a fog nélküli állcsont gerincre, illetve az ínyre sem, ám mégis biztosítani kell valamilyen módon a tapadást. Ezt legegyszerűbben egy műanyag alaplemezzel tudjuk megvalósítani, amely kiterjed a szájpadlás egy részére és a fenti ajak, valamint a pofa és a fog nélküli állcsont gerinc által meghatározott résbe, ezáltal felszívva magát a felső állcsontra, biztosítva a helyben maradását. Ebben a műanyag alaplemezben helyezkednek el a műfogak, melyek a későbbiekben visszaállítják majd a rágás funkcióját, illetve kiemelik a felső ajkat és a beszédet is helyre állítják. Az alaplemez azért kell, hogy mindezek a funkciók megvalósulhassanak és az izommunka közben a protézis ne essen le a fogászati mezőről. Egy ilyen protézis elkészítése körülbelül két hét időt vesz igénybe, ez idő alatt többször is be kell fáradni a rendelőbe, hogy a különböző fogsor próbákat el tudja végezni a fogorvos.

Teljes alsó fogsor fém nehezékkel

Csak az alulsó protézis készítése esetén alkalmazható, mivel csak itt használható ki a gravitáció előnyösen. Nagyon elsorvadt lenti gerincre jó protézist készíteni nem könnyű. Ezt megkönnyíteni hivatott a nehezék, mely megnövelve a protézis súlyát hozzányomja a maradék gerinchez, ezzel is segítve a protézis helyben maradását. A protézisbe tett nehezék általában fém, de teljesen körbe veszi a műanyag, tehát fém allergia esetén sem ellenjavallt. A fém nehezék a még megmaradt gerincrészeket is ki tudja használni, jól beékelve a protézist az ajak áthajlásába, és megkönnyítve a rágást és beszédet.

© 2012-2021. NiCo Dental
Esztétikai Fogászat Budapest
Fogorvos Budapest
SEO